Naplóbejegyzés:
Hosszú, hosszú, hosszú nap.
reggel későn keltem. Na jó, a negyed 9 nekem késő.
Anyával és tesómmal akartam menni matekra meg angolra, mert tesómnak az volt, de anya azt mondta, hogy ne menjek. Búúúú.
Aztán nagymamámat ma költöztették be a városi lakásába és apa mondta, hogy menjek én is, segíteni. Szóval mentem. Maikor odaértünk még csak akkor kezdte el a ruhákat pakolni mama. Bár már a cuccai nagy része, legalább is a fürdőszobából és a konyhából el voltak pakolva. Aztán apa kikötötte a gázt, meg hasonló uncsiságok. Keresztapukám utána jött, és együtt pakoltak apával. Meg ettünk diót. *-* (Ritkán használok szmájlit, de már nagyon megérte ide a helyét.) Aztán jött a keresztanyukám, a két uncsim (mert az egyikük Ausztráliában van) meg a legidősebb uncsim haverja, meg a szembe szomszéd jött át segíteni amikor megérkezett a pakolós kocsi, meg az eggyel arrébbi szomszéd. Meg blah, bah, blah.
Aztán mi a lány uncsimmal leültünk pihenni, de azért 1-1 zsákot kivittünk azon az alapelven, hogy: Higgyék azt, hogy csinálunk valamit. Aztán már tele lett a platós kocsi, meg apa kocsijába is mikrótól kezdve a TVig minden bekerült. Aztán elindultunk.
A ház amúgy irtó jó helyen van a belvárosban. Közel a Meki, a Korzó és minden ott van egy köpésnyire. Mindenki elkezdett pakolászni.
Mi is hordtunk fel kisebb dolgokat, a hátsó csigalépcsőn csak úgy szórakozásból. A nagy dolgokat a többiekre hagytuk, kivétel a mikrót, azt mi hoztuk át az úton Vagyis N, én egy magnót cipeltem. Aztán amikor még mentünk 1-2 kört rájöttünk, hogy mennyire leizzadtunk Folyt rólunk a víz, szóval inni szerettünk volna. Mama meg mondta, hogy sajna a poharakat még nem csomagolta ki, szóval adott pénzt, hogy vegyünk műanyag poharakat, meg még valamit amit megkívánunk. Szóval lementünk eredetileg a 100-asba. Nem hiányozhattunk senkink akkor épp azon tűnődtek a többiek, hogy hogyan tegyék a kanapékat, hogy mindent ki lehessen húzni a nappaliban.
Először is, a 100-as zárva volt. Mínusz 1 pont Szóval átmentünk a coop-ba. Ott vettünk egy csokit magunknak meg egy csokit a fiúknak(uncsimnak meg haverjának) , de abraka dabra, pohár na ná, hogy nem volt. Így megvettük a csokikat és át 'akartunk' menni az Alfiba. Csak, hogy a mi csokinkat megettük, de a fiukét a kezünkben vittük, és nem mehettünk úgy át másik boltba, mivel, hogy ott is árultak olyat. Így belenyomtam a zsebem mélyébe. Érdekesség, hogy az Alfiban sem volt műanyag pohár. Az állás mínusz 2. így hát egy nem messze lévő másik 100 forintosba indultunk. Útközben N amúgy elhagyott egy 5 forintost a zebrán, de én összeszedtem. vicces volt. Az viszont kevésbé volt vicces, hogy a 100-as zárva volt. Az állás így mínusz 3 lett. Végső elkeseredésünkben a Rossmann-ba indultunk, ahol az ajtó előtt amikor odamentünk az eladó az ujjával legyintett. Szuper, épp akkor zártak. Szóval így lett mínusz 4 és egy halálra olvadt csokink.
Kis kerülővel indultunk vissza a társasházba, útközben elmentünk a kis innivaló nagyker előtt. Mondtam N-nek, hogy Innivaló vagyis ivás, vagyis poharak. Sajnálatos módon zárva volt Mínusz 5, olvadt csoki, és 30 fok októberben. Szupi.
Így mentünk vissza. A csokit átadtunk, a pénzt visszaadtuk, és különös módon az állás mínusz 5 - 10 000 lett. ugyan is mindenki javában ivott már, megtalálták a poharakat. Fölöslegesen jártuk végig a várost 30 fokban.
Ezután ittunk ettünk, meg mindenfélék.
N-el elmentünk megnézni, hogy a szemben lévő folyosóról belátni-e a nappaliba. Ez egy nagyon hosszú történet, a lényeg, hogy az a ház egy labirintus.
Hazaérve anya befejezte az "ebédet". Este meg rendbe raktuk a ruhásszekrényem egy részét. Hú, hát, rengeteget híztam. ÁÁÁ.
*Unalom van, meg sok tanulnivaló.
Dóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése